konnektivizmus gondolattérkép enel

 Elkészítettem a konnektivizmus fogalomtérképét.

enel konnektivizmus

enel konnektivizmus

konnektivizmus gondolattérkép enel bejegyzés elolvasása

tömegek bölcsessége

Zavartság és kíváncsiság van bennem. A tömeg eddigi tudásom szerint az egyént „lefelé” viszi. Az ösztönszerű viselkedést, az agressziót, az énvesztést adja hatásként az egyén számára. Most pedig a hálózatok kapcsán a tömeg bölcsességével találkozom állításként. A magyarázó elv, a számszerűség átlaga alapján létrejövő érvényesség. Kétkedem. Ugyanakkor trénerként használok ilyen gyakorlatot, amiben pont ennek az élménye adja a szemléletváltást a csoportban (15 fő max.). Mindkettő „tömeg látásmód” nagyon élesen érvényes bennem. Hosszú évekig vettem részt terápiás közösségen belül nagycsoportban (70-100 ember), a tapasztalatom alátámasztja Le Bon elméleteit és ellentmond Surowiecki azon állításának, hogy a csoportok „rendelkeznek azzal a közös képességgel, hogy képesek kollektív döntéshozatalra és problémamegoldásra – még ha a csoportok egyes tagjai nincsenek is mindig tisztában azzal, amit tesznek”. „Amikor összehozunk egy elég nagy és megfelelően sokféle emberből álló csoportot és megkérjük, hogy hozzon döntést közérdekű ügyekben, akkor a csoport döntése idővel intellektuálisan felette áll majd az egyes  személyek döntésének, függetlenül attól, hogy mennyire értelmesek  vagy tájékozottak” Na ezt még emésztenem kell. A mostani kérdésem az, ha el is fogadom a tömegek bölcsességét, akkor a tömeg által hozott döntés a helyes-e? (James Surowiecki: A tömegek bölcsessége. Napvilág Kiadó, 2007) 

tömegek bölcsessége bejegyzés elolvasása

Konnektivizmus

Ezt a blogot a konnektivizmus - hálózati képzéshez alakítottam ki.

Konnektivizmus bejegyzés elolvasása